61. Radnóti Miklós – Sem emlék, sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.

De aki egyszer egy vad hajnalban arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul, mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett és tündöklő kevés szavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tőr.

Semmim se volt s nem is lesz immár sose nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, – s bár tiltják énnekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élek már át mindent, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el s legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.

1944 április 30.