Két jelentősebb hatalmi központ van Európában: Berlin és Moszkva. Berlin veszni látszik. Se olcsó orosz nyersanyag. Se katonai potenciál. Az EU is recseg-ropog. És Kína se a régi felvevőpiac. Egyre látványosabban New-York-ból irányítják. Moszkva jobb helyzetben van. Atomhatalom. Rendelkezik eladható nyersanyaggal. Egységes, autokrata, független vezetés. De gazdaságilag sokkal jobban függ a kínaiaktól, mint amennyire valaha is szeretett volna. Igaz, nem volt más választása. Ha így nézzük, úgy tűnhet, mintha Európát Amerika és Kína felosztotta volna, Amerika vitte a németeket, Kína az oroszokat. Lehet, a háború nem is az amerikaiak és az oroszok között zajlik, hanem az amerikaiak és a kínaiak között?
Mit hoz a jövő? Nehéz megmondani. Ahhoz, hogy az ukránok nyerjenek, több és jobb fegyvereket kellene adni nekik. De valószínűleg még ez se lenne elegendő, a NATO csapatoknak is be kellene szállniuk. Ez azonban világháborúhoz vezetne. Aminek nincs győztese, csak vesztese. Veszíteni pedig senki se akar. Akkor mi lesz? Talán az a legreálisabb, hogy évekig elhúzódik majd háború, ami nem csak katonai, hanem gazdasági és ideológiai szinten is fog zajlani, ahogy egyébként most is zajlik. Elképzelhető, hogy Nyugat-Ukrajnába bevonul néhány NATO tagállam. Aztán valahol, valamikor megállnak, megegyeznek, de az a világ, ami 2022 előtt volt, már sohasem jön vissza. Új hatalmi központok, új nemzetközi szervezetek, új szellemi irányzatok fognak megjelenni.
A nemzetközi politikát tekintve talán az a leglényegesebb momentum, hogy Kína, India, Perzsia, Törökország, Brazília, Dél-Afrika stb. – lényegében Kína és a volt harmadik világ – Oroszország mellett állnak, ha különbözőképpen kommunikáljak is ezt. Ezek az államok két okból tartják életben Oroszországot. Egyrészről gazdaságilag jól járnak. Versenyképes árakon jutnak nyersanyagokhoz és befektetésekhez. Másrészről tudják, ha Oroszország veszítene, és a Nyugat gyarmatává válna, az egyébként is „világokos” Nyugat túlzottan megerősödne, és továbbra is gyakorolná a 19-20. században megszerezett világhatalmi státuszát. Ezek az államok elérkezettnek látták az időt, hogy revánsot vegyenek a gyarmati időkön, hogy a Nyugat hatalmát megtörjék, vagy akár részben meg is semmisítsék. Erre egyébként régóta várnak. Aztán hogy ehhez eszközként pont Oroszországot dobta oda a sors, és hogy most az oroszok és az ukránok lövik egymást, és még ki tudja ki mindenki fogja ott lőni, azon a lelkük mélyén mosolyognak, hisz Oroszország végül is valamennyire – az ő szemükben – a Nyugat része, Európa része, a volt gyarmattartó nagyhatalmak egyike. Így az a helyzet állt elő, hogy egyenlőre az oroszok végzik azt, amit a szívük mélyén – a megélt történelmi sérelmek és az évszázadok óta tartó nyugati világuralom miatt – mindig is akartak: visszavágni a Nyugatnak.
A Nyugat és ezen belül főleg Európa láthatóan – boldogan, öntudatosan, vádaskodva és kioktatva mindenkit – önmaga alatt vágta a fát azon döntése következtében, hogy Oroszországot évek óta szankcionálta, majd az utóbbi egy évben ki is zárta soraiból, nem adva más lehetőséget neki, mint azt, hogy a Kelet felé forduljon. Ennek következményei fel fogják gyorsítani azt, ami egyébként előbb-utóbb bekövetkezett volna: a Nyugat veszít világhatalmi befolyásából, míg Kína és a volt harmadik világ nem csak megerősödik, mert már most is erős, hanem önálló, független világhatalmi törekvései lesznek, ami sok esetben ütközni fog a Nyugattal.
Nem kizárt, hogy az USA hátsó berkeiben gúnyolódnak az orosz-ukrán háborún. Helyettünk lövik az oroszokat, nevetnek egymásra a jenkik, ráadásul a testvéreik (ukránok) követik el, teszik hozzá elégedetten. Aztán elválik, ki nevet a végén. Az igaz, hogy a jenkik értenek a hatalomtechnikához, és elég kegyetlenek tudnak lenni, ha a szükség megkívánja, de ugyanez az oroszokról is elmondható. Ráadásul az elmúlt egy év történései az oroszokban azt a gondolatot erősítették meg, hogy az orosz befolyástól eltávolodott Ukrajna létezése életveszélyes Oroszországra. Félő, hogy senki se fog nevetni a végén, se az amerikaiak, se az oroszok, se a világ.
