A menekültválság főszereplői és elszenvedői a Nyugat által generált háborúk miatt kisemmizett, megalázott és elüldözött emberek tömegei, akikhez aztán csatlakoztak innen is, onnan is különböző nem elüldözött és nem annyira kisemmizett emberek, ráadásul olyanok is, akik alantasabb szándékkal kapaszkodtak rá az emberáradatra. De nem a menekültek robbantották ki a válságot – a szerencsétlen tömegek csak eszközök voltak egy többszereplős nagyhatalmi játékban –, hanem, ha más mértékben is, de több nagy- és középhatalom, illetve kisebb hatalom játszottak szerepet a tömegek elindításában az Európai Unió felé, azon belül is Németországot megcélozva. Az Egyesült Államok, Oroszország, Törökország, egyes muszlim erőközpontok, Izrael, Görögország és Szerbia, mindegyik kellő figyelemmel nézi az Európai Unióban kialakult kaotikus helyzetet, és igyekszik az anarchiában a saját véd- és harcvonalait megerősíteni. De ezeken a hatalmi ügyeskedéseken nincs semmi kivetnivaló. Ezeken nem érdemes felháborodni és jajgatni, hogy milyen gonosz emberekkel vagyunk körbevéve. Ez teljesen normális egy hatalom részéről, sőt, nemhogy normális, de egyenesen követelmény, hisz az emberiség történelmében elmúlt a hőskor; elmúltak Ardzsuna, a Pál utcai fiúk vagy a szamurájok nemes küzdelmei, hol sokszor egy íratlan becsületkódex alapján álltak egymás szemben a felek, és helyette eluralkodott a kereskedő világ azon mottója, hogy a cél szentesíti az eszközt; hogy az alattomosság, az árulás és az erőszak nem vétek, hanem a cél elérése érdekében szükségszerű, a pénz és a hatalom biztosítása végett elengedhetetlen.
Az Európai Uniónak több ellenlábasa is van a világban, ahogy mindenki rendelkezik néhánnyal. Oroszország jelenleg az elsők közé tartozik, valahol érthetően, hisz az ukrán politikai térvesztés és az Európai Unió által bevezetett gazdasági szankciók miatt szeretne törleszteni, és kedvezőbb hatalmi pozíciókat elérni Európával szemben; aztán az Egyesült Államok sem szeretné, ez is érthető, ha az Európai Unió, Berlin vezetésével túlságosan megerősödne, mert jobban kedveli, ha gyámkodhat felette, és nem szeretne egy újabb vetélytársat látni a világhatalmi játszmákban; Törökország az európai pozícióit szeretné erősíteni a menekültválság ürügyén, nélkülözhetetlenné tenni magát a kérdésben, gazdasági és politikai előnyökhöz jutni, nem utolsósorban elege lehetett a török vezetésnek az örökös kioktatásból, amit az európai vezetők intéztek felé az elmúlt évtizedben; A muszlim erőközpontok, mint például Szaúd-Arábia vagy Afganisztán a muszlim terjeszkedést látják a menekültválságban, és a maguk eszközeivel gerjesztik is, és titkon úgy vélhetik, hogy a történelem most visszacsap a nyugati gyarmatosítások és a kizsákmányolások miatt; Izrael vitái és küzdelmei az arab világgal szemben legitimitást nyerhetnek a muszlim áradat és a terror tükrében, hogy ők valóban csak önvédelemből követtek el minden katonai intézkedést és csapást; Görögország egyszerűen kedvezőbb pozíciót szeretne kiharcolni a menekültek hátán az adóságállományával kapcsolatosan; míg Szerbia az albán menekültek exportálásával be szeretné bizonyítani, hogy hiba volt az Európai Unió részéről Koszovót önálló állammá nyilvánítani, és hogy érdemes Szerbiát felvenni az EU-ba, mert ezzel a Balkán biztonságosabbá válhat.
A politikai háttérjátszmák érdekesek és sokrétűek, elgondolkodtatók és változatosak, ugyanakkor természetesek és magától értetődőek, nincs bennük semmi elítélendő vagy különös, hisz ilyen a világ; ilyen viszonyokat teremtettünk hosszú évszázadok alatt, és nincs más választás, mint hogy minden népnek itt kell érvényesülni, élni és túlélni; de mégse ez a lényeg, hanem az, hogy Európa és azon belül Németország hogyan reagáltak ezekre az emberpróbáló politikai kihívásokra. Nem a háttérhatalmi játszmák a legérdekesebbek, hanem hogy mit tett Európa, miután elárasztották főleg katonaköteles muszlimok tömegei? Hogyan védekezett? Milyen tervet agyalt ki? Hogyan készült visszavágni a többi hatalomnak? Mi a jövőképe?
Mielőtt azonban válaszok születnének ezekre a kérdésekre, érdemes nagyon röviden és címszavakban megvizsgálni, milyen közösségeket alkotnak a muszlimok. Nyilvánvalóan ők sem egyformák, de általánosságban mégis kijelenthető, hogy zárt, erős, vallásos, hagyományőrző, konzervatív közösségek, sokkal konzervatívabbak, mint bármelyik európai nép vagy politikai közösség. A muszlim világ rendelkezik értékekkel, nem is kevéssel, ha vannak is hajmeresztő és megemészthetetlen tetteik és gondolataik, ahogy egyébként Európának is, és az Egyesült Államoknak is, és az oroszoknak is, és az egész világnak, de ha hagyományos értelemben gondolkodunk és értékelünk, ahol az Isten, a vallás, a család és a közösségi érzés a legfőbb értékek, akkor a muszlim világ bőven Európa előtt jár, és messze leelőzi Brüsszel minden megnyilvánulását. A muszlim világ – hogy egy történelmi hasonlattal éljek, nem a germánok megérkezése a Római Birodalomba – egy olyan közösség, aki nem fogja se önként, se erőszak hatására feladni az évszázados értékeit, ráadásul, Brüsszel nem a Római Birodalom, hanem annak egy modern kori, nincs jobb szó, nyomora és bohózata, ahol, azon felül, hogy pénz, mohóság, szabadosság, degeneráció, luxus, munka és hajsza uralja a köztudatot – ami természetesen tolerancia- és szabadságelméletekkel van leálcázva és megfényezve –, semmilyen szakrális érték és nemes gondolat sincsen. Európának nem most, hanem már évek, évtizedek óta, de most nagyon a nyakába szakadtak ezek a muszlim közösségek, a maguk konzervativizmusával és zártságával, intoleranciájával és vehemenciájával, és sürgős és életképes politikai válaszokat kellene adnia a kihívásokra.
