Vissza

472. A Lélek természte II. párbeszéd/ 12. versszak (részlet a Bhagavad Gítából)

In Atakám by Tamas

Krisna mondja:

Nincs halál, nincs gyász,
s áldd az isteni imát,
időtlen szikrák,
végtelen világ,
s az ember, mint egy virág,
áll a kősziklán:
elmúló, véges magány,
Istentől kapott szabály.

Rengetegen meghalnak
a csatában, s majd síró
énekek szállnak,
de mi hal meg a lázban?
Az én elmúlhat!
A test elnyúlhat!
S te, Ardzsuna, meghalhatsz!
De szíved!? Örök darab!

A test elporlad,
s elveszted majd egódat,
az én elmúlik,
nincs több hadúr itt,
s önző éned elbukik,
de a tudat új
testbe költözik, s az új
élettér elkezdődik.

A név, a forma
egyszer meghal. S a tudat?
Időtlen fennhang.