404. Talán eljött a váltás ideje

Látva az Egyesült Államok évek óta tartó sokszor gátlástalanul agresszív, többnyire felforgató és nem egyszer következetlen ténykedését a nemzetközi politikában, amit aztán T. Donald kiszámíthatatlan személyisége betetőzött – ami kicsúcsosodni látszik abban, hogy most éppen Perzsia többezer éves kulturális örökségének lebombázásával fenyegetőzik –, úgy érzem, talán eljött az idő, hogy megköszönve ezeket a nagyszerű éveket, amelyeket az Egyesült Államok katonai szövetségeseként eltölthettünk, hátra hagyjuk őket, mondván, elég komoly öntudattal rendelkeznek ahhoz, hogy nélkülünk is elboldoguljanak ebben az egyre kaotikusabb világban. Talán nem is merész kijelentés, hogy az Egyesült Államok vezette NATO rövidesen széteshet, legalábbis gyökeresen átalakulhat, hisz az amerikaiak egy olyan szintet ütöttek meg a kufárkodásban, a gátlástalanságban és a beszámíthatatlanságban, amihez egyre kevesebben szeretnének önként csatlakozni, legfeljebb kényszerből, hatalomtechnikai okokból; de már senki se hisz abban, hogy itt emelkedettebb célok lennének, hiába is beszélnek bármiről, mindenki tudja, pusztán a pénz körül forog minden.

Európának ideje lenne felébredni, és realizálni, amiről mi magyarok tudnánk neki mesélni, hogy egyedül van, nincs barát, nincs szövetséges, csak magára számíthat. Célszerű lenne meghaladni mind a balliberális eszementséget, mind a populista demagógiát, aztán a klimahisztériát és a migránshisztériát is, és emberségesen, ugyanakkor józanul, egységesen, akár komolyabb ütközeteket is felvállalva nekivágni a következő évtizednek.