Amióta világ a világ léteznek elkerülhetetlen társadalmi, gazdasági és politikai trendek. Ennek ellenére még most is sokan úgy gondolják, hogy az ember mindenható, hogy ő irányítja a földet, és amit nagyon akar, azt képes is megvalósítani, legyen szó gazdasági, társadalmi vagy természeti elképzelésekről. És valóban, az ember akarata szárnyalni képes, hisz felépített piramisokat, leszállt a Holdon, és még lehetne sorolni a távoli és a közeli jövő vívmányait, mégis, az ember sem mindenható, létezik egy láthatatlan erő, ami a történelem kerekét, és benne a társadalmi, gazdasági és politikai változásokat hajtja.
Léteznek társadalmi és gazdasági törvényszerűségek, amelyek nemhogy az egyes ember, de az állami akarat fölött állnak, és akkor is bekövetkeznek, ha se az egyes ember, se az állam nem szeretné.
Ilyen törvényszerűség többek között az, hogy ha a Föld egyik pontján látványosan kedvezőbbek a megélhetési feltételek, mint a másikon, és még túlnépesedés, háborúk és ínség is sújtják a szegényebb régiókat, akkor megindul a népvándorlás, vagy mai szóhasználattal élve a migráció, és ez ellen szép szóval nem lehet semmit tenni.
Ilyen törvényszerűség még az is, hogy ha a Föld természeti egyensúlyát megbillentik, akkor krízishelyzetek állhatnak elő a természetben. Az ember az elmúlt századokban átgondolatlanul, mohón és erejét nem kímélve aknázta ki a természetben rejlő lehetőségeket. A mindennapos élet ugyan kényelmesebbé vált ezáltal az azt megelőző időszakokhoz képest, de arra talán nem számított, hogy ennek ára is van, éspedig a klímaváltozás, és a velejáró természeti és emberi katasztrófák.
Láthatjuk, hogy a politika mind a migrációt, mind a klímaváltozást politikai szintre emelte, ami részben jó, hisz legalább foglalkozik velük, részben szomorú, hisz sokszor demagóg módon kezeli, és mesterségesen táplált félelmeket generál az egyébként is feszültségekkel teli jövő felé.
De hogy milyen emberek és államok felett álló törvényszerűség érinti a nyugdíjkérdést? A következő: minél fejletteb anyagi értelemben egy közösség, vagyis a társadalom széles rétegei egyfajta jólétben élnek, és minél nagyobb a szekularizáció, vagyis a vallásnak a társadalomra gyakorolt hatása jelentősen csökken, annál kevesebb gyerek fog születni a családokban, annál tovább fognak élni az emberek, és annál elöregedettebbé válik a társadalom.
Meg lehet próbálni eme törvényszerűséget felülírni, és nagyon becsülendő, hogy vannak államok Európában, mint például a magyar, de ide lehet sorolni a német és a lengyel államokat is, akik adminisztratív intézkedésekkel megpróbálják útját állni az elöregedésnek, és támogatják a gyerekvállalást, de bármennyire is eretnekül hangzik, a gyerekvállalás végül nem a fejben, nem a zsebben, hanem a szívben dől el. A szívet pedig nem tudják adminisztratív eszközökkel befolyásolni.
Hiába teremtettek és teremtenek Európában kedvező anyagi feltételeket a gyerekvállaláshoz, talán még egy tizedet sem fog emelkedni a születések száma, ahogy nem is emelkedett se Magyarországon, se máshol attól, hogy több pénzük van az embereknek. Az emberek a jót hamar beépítik a tudatukba, és azt gondolják, ez jár nekik. Sok európaitól eltérő kultúrában nem kapnak pénzügyi támogatást a gyereket vállaló szülők, mégis, él a hit, él a hagyomány, nincs akkora anyagi függőség az elmékben, így dinamikus, fiatal társadalmak vannak ezekben az országokban.
Magyarországon a nyugdíjakra nézve van egy jó és egy rossz hír. Jó hír, hogy egyre tovább élünk; a rossz, hogy egyre kevesebb gyerek lesz, aki eltartsa az öregeket.
Mert az elmúlt évszázadban, ha bevalljuk magunknak, ha nem, nagyon elkényeztetett minket az állam. Az elkényeztetés következtében egy picit lebutultunk és a túlélési ösztöneink tompultak. Ugyanis ahhoz szoktatott minket az állam, és ez duplán igaz a volt szocialista országokra, hogy ne gondolkozz túl sokat, majd az állam gondolkodik helyetted és gondoskodik rólad. Ez a gondolkodásmód mélyen berögződött a huszadik század emberébe, és ők ezeket a gondolati mintákat adták tovább az utódoknak.
Az embereknek túlzott elvárásaik vannak az állam felé, ahelyett hogy önállóan gondolkodnának és elkezdenének öngondoskodni magukról.
Az államok Európában, ha akarjuk, ha nem, már a közeli jövőben is egyre kevesebb anyagi forrással fognak rendelkezni az elöregedő társadalmak miatt. És hiába szoktak nyugdíjas társadalomtudósok fanyar stílusban humorizálni azon, hogy míg a „one men, one vote” politikai rendszer fennáll, vagyis hogy mindenki egyetlen szavazattal rendelkezik a választásokon, függetlenül attól, hány éves, mekkora vagyona van, milyen a végzettsége, addig a nyugdíjasok kezét, az egyre népesedő tábort nem fogják elengedni.
Előbb-utóbb rá fog kényszerülni minden állam Európában, hogy a nyugdíjrendszerhez hozzányúljon hiába is áll fenn a „one men, one vote” politikai rendszer. Természetesen elképzelhető, hogy célzott munkaerő és népesség-betelepítésekkel fognak próbálkozni egyes államok, ahogy több német szakember is felhívta már a figyelmet, hogy évente 400,000 ezer új embert kell a munakerőpiacra „kényszeríteni” ahhoz, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés és szociális állam fenntartható legyen. De ennyi nincs Németországban, így vagy betelepítenek más országokból embereket, vagy vállalják, hogy a szociális és egyéb juttatásokhoz nyúlnak hozzá.
Nagy valószínűséggel az idegen munkaerő behozatala egyéb társadalmi feszültségeket fog generálni, hisz azok, akik ezt preferálják, elfelejtik, hogy nem gépeket hoznak be, hanem érző és értő, más kultúrával rendelkező embereket, akik sokszor fundamentálisan másképpen gondolkodnak a világról, mint az őslakosok.
Előbb-utóbb rá fog kényszerülni minden állam Európában a nyugdíjreformra, ami egyet fog jelenteni azzal, hogy a nyugdíjasok pénzügyi helyzete nehezebbé válik. És ezt nem rossz indulatból fogja elkövetni, hanem gazdasági kényszerből: sok nyugdíjas, kevés aktív kereső. Így vagy fokozatosan emelni fogja a nyugdíjkorhatárt, ami a legvalószínűbb; vagy csökkenteni fogja a nyugdíjakat, ami szintén nem elképzelhetetlen.
