Valahol felettébb érdekes, ugyanakkor egyszerre meghökkentő, mulatságos és szomorú, hogy az NBA észak-amerikai profi kosárlabdaliga egyik csapatának, nevezetesen a Houston Rockets-nek az általános igazgatója, hol máshol, mint a Twitteren tett egy olyan bejegyzést, hogy kiáll a hongkongi tüntetők mellett; mire a nagyhatalmú Kína, a világ legnépesebb és lassan leggazdagabb országa, a többezer éves múltra visszatekintő Mennyei Birodalom, ahol olyan bölcsek éltek már az időszámítás előtt hatszáz évvel, mint Lao-ce, a taoizmus atyja, és Konfucius, a kínai gondolkodás megalapítója, nincs jobb szó rá, de berág. És ha még tovább akarjuk fokozni a helyzetet, úgy is írhatnánk, hogy az évezredekben mérhető kínai bölcsesség elveszti derűs nyugalmát egy jenki sportvezető pillanatnyi ideges szeszélye miatt.
Meghökkentő, hogy egy sportvezető politikai véleménye ennyire kizökkenti Kínát, és nem az történik, hogy észre se veszi egy apró, elesett emberke véleményalkotási kényszerét, hanem totális háborút indít, és ami a legmeglepőbb, nem csak az ember és a sportegyesülete ellen, hanem az egész NBA irányába. Rákényszeríti a kínai cégeket, hogy sorban mondják fel a meglévő szerződéseiket az NBA-val és a játékosaival, és az előre leszervezett meccseket is törlik, mely döntéseikkel súlyosan megrövidítik pénzügyileg az észak-amerikai kosárlabdaligát, beleértve a csapatokat és az egyes játékosokat is.
Nehéz másképpen értelmezni a kínai reakciót, mint hogy félnek. De hogy ennyire, az mindenképpen érdekes. Persze már voltak arra utaló jelek, hogy egy csöppet neurotikus a kínai vezetés mindennemű kritikára, és főleg azokra a jelekre, ami Kína területi egységét megkérdőjelezi, mint például a német óriás esetében; ugyanis a Mercedes-Benzt is kérdőre vonták, amikor az egyik reklámfilmjében a Dalai Láma megjelent, és a németek le is térdeltek e szokatlan kérés előtt, magyarán a pénz előtt, és száműzték a tibeti vezetőt a reklámból.
Semmi esetre se szeretnék tanácsot adni a kínai vezetésnek, a bölcs Konfucius és a még bölcsebb Lao-ce utódainak, hisz nekünk itt Közép-Európában nem voltak ilyen nemzetközileg elismert szellemi vezetőink – legfeljebb lázadóink, vagy nevezzük őket szabadságharcosoknak, attól függően, ki honnan nézi az eseményeket –, mint Koppány és Petőfi, akiket azonban minden esetben levertek, de annyit azért megkérdeznék tőlük, hogy ez a nagy stratégiájuk a jövőre nézve, hogy minden légyre ugranak? Hogy mindenkit, aki egy kicsit is függ az egyre növekvő kínai tőkétől, rögtön megtérdeltetnek akkor, ha néhány pohár bortól felizgulva mond valamit, ami amúgy évek óta nyomja a szívét? Lehet naiv vagyok még mindig, és az is lehet, hogy a kapitalizmus az egytelen olyan forma, ahol a szív végül veszít az érdekkel és az elnyomással szemben, de akkor is úgy érzem, a pénz és az ész hosszú távon nem nyomhatja el azt, ami az emberek szívében rejtőzködik, és még akkor se, ha a szív néha valóban kaotikus és irracionális.
A kínai túlreakció csak meghökkentő, ezzel szemben az amerikaiak reakciója elszomorító, és csak annyi vigasz lehet benne, hogy nem először. A kínaiak lényegében azt üzenték a jenkiknek azzal, hogy totális háborút hirdettek az NBA-val szemben, hogy fogjátok be a szátokat, a pénz nálam van, és azt teszitek, amit mondok, és ha azt mondom, térdre, bocsánat kérésre, akkor ti térdelni fogtok. És a szuperhatalom Egyesült Államok első reakciója mesésen egyszerű és logikus volt: jó letérdelek, csak ne vedd el pénzt, hisz akkora szükségünk van azokra a kínai milliárdokra, mint egy falat kenyérre. Bocsánatot kért az NBA elnöke, a Houston Rockets tulajdonosa és a sportvezető is törölte a bejegyzését bocsánat kérések közepette, sőt még nevesebb játékosok is azt kommunikálták, hogy sokkal bonyolultabb Kína belügye, mint hogy mi amerikai sportolók megértsük, amiben valószínűleg igazuk is volt.
A szomorúság mellett azonban mulatságos is, ahogy az NBA kínai afférja megint rámutatott arra, hogy az emberi mohóságnak egyrészről nincs határa, hisz dúsgazdag amerikai cégek és emberek esdekeltek bocsánatért, és köpték szembe magukat azért, hogy még több pénzük legyen, és még annál is több pénzük legyen, hátat fordítva eszméknek, elveknek és szívbeli hangoknak; másrészről hogy újra és újra megtapasztaljuk a sokszor lesajnált és kioktatott Közép-Európában, hogy a Nyugatot igazán a pénzügyi mohóság motiválja, amit aztán, hogy ne nézzen ki ennyire csúnyán, egyszer-egyszer, ha nincs akkora összegről szó, felöltöztetik az emberi jogok köntösébe, és világgá kürtölik. Az NBA afférja Kínával azonban meghaladta azt az összeget, amiért érdemes az emberi jogokat elővenni, és úszni hagyni a pénzt.
