Vitathatatlan, hogy a politikai Baloldal rendelkezett felemelő gondolatokkal. Ugyanis abban az időben bontogatta szárnyait, amikor az ipari forradalom következtében megváltozott világ elárasztotta Európát. A társadalmi egyenlőtlenségek ipari méretűvé váltak. A gazdasági kiszolgáltatottság és a nyomor soha nem látott méreteket öltött. Gyerekek és asszonyok szinte rabszolgaként dolgoztak, jórészt éhbérért, csak azért, hogy az a néhány ezer tőkés luxusban élhessen. A társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek valóban a végletekig kiéleződtek, de talán még ennél is komolyabb válságként hatott, hogy tömegek váltak szellemileg teljesen kiüresedetté. Elvesztették korábbi, főleg falusi kohéziós környezetüket, és a városokban lézengtek megnyomorítva és szinte öntudatlanul. A Baloldal ezeknek a nincstelen, dühös, kiüresedett, agyongyötört, kisemmizett és szellemileg egyre jobban szétesett tömegeknek kínált politikai megoldásokat. A megoldás minden esetben arra helyezte a hangsúlyt, érthetően, hogy javítanának a fizikai-anyagi szükségleteiken. Ez a törekvés teljesen reális és emberi volt, hisz nem az ördögtől való, hogy az ember, főleg ha gyerek, minden nap jóllakottan feküdhessen le.
A Baloldal törekvése azonban ezen a fizikai-anyagi szinten jobbára meg is rekedt. Az anyagi kereteken érdemben sohasem lépett túl. A testnél tovább nem igen látott. A lélek és a szív nem foglalkoztatta. Az Isten és a halál utáni lét nem került a látószögébe. És ha hangsúlyt is fektetett arra, hogy a szellemileg kisemmizett és kiüresedett tömegeknek lelki morzsákat gyártson, sohasem jutott messzebbre az úttörők tizenkét pontjánál – amelyeket ráadásul, jobbára a cserkészektől és a keresztény tanításokból vett át, annyi különbséggel, hogy Istent kifelejtette belőle. Ezeken a szellemi morzsákon felül pusztán a gyűlöletet szította mindenkivel szemben, aki anyagilag módosabb volt, és/vagy másképpen vélekedett, nem egyszer durva erőszakhoz folyamodva. A kisemmizett, agyongyötört és lelkileg elveszett tömeg jelentős része ezekkel a szellemi morzsákkal többnyire meg is elégedett, a gyűlöletet sokszor magáévá tette, és nem vágyott komplexebb és békésebb világértelmezésekre.
A Baloldal a huszadik század második felére teljesítette politikai célját. Győzelmet aratott, hisz a szavazó polgárainak jelentős része már nem elszegényedett és agyongyötört tömegekből áll, hanem akár tíz-húsz kiló súlyfelesleggel is rendelkező polgárokból. Az igaz, hogy ez nem csak a Baloldalnak köszönhető, hanem a nagytőkének is, aki felismerte az ember kimeríthetetlen vágyaiban a minél nagyobb profit elérésének a zálogát. Ráébredt arra, hogy etetni és butítani kell a tömegeket, a vágyaikat hergelni, mert ez vezet a minél nagyobb profit eléréséhez. De ne csökkentsük a Baloldal szerepét. Amit maga elé tűzött, teljesítette. Fizikális-anyagi szinten sokkal egyenlőbbek a viszonyok Európában, mint bármikor korábban. Egyetlen bökkenővel azonban nem számoltak, hogy a megtollasodott szavazóbázisuk nem elégszik meg azzal, hogy nem kell többé éhezniük, hanem ahogy mondják, evés közben jött meg az étvágy. A szavazóbázis, érthetően, többet akart. Több tárgyat. Több vagyont. Egyszerűen mindenből többet. Már nem fájt neki a kapitalizmus, legfeljebb az, hogy kevés pénze van, amiből élvezhetné.
A Baloldal látva a szavazóbázisuk megváltozását, aztán a kapitalizmus világméretű győzelmét, az egyik történelmi pillanatban ejtette a szocializmust. Szerintem úgy, hogy igazán észre se vette. Átállt a tőke oldalára. Baloldali tőkés lett belőle. Még ugyan sokszor a tőkéseket szapulták történelmi beidegződésekből a nyilvánosság előtt, de valójában már őket szolgálták a politikában. Aztán a szapulást is abbahagyták. És megszerették a nagytőkét. Titokban rajongani kezdtek a profitért.
Hogy miért követték el a baloldali vezetők az árulást? Hogy miért álltak át? Buta kérdés! Mit tehettek volna? Mit tehettek volna egyebet? A kapitalizmus győzött. A nagytőke irányít. A profit mindenekfelett áll. A kereskedő kaszt irányítja a világot. A liberálisok kényszeres neurózisukból kifolyólag ütni szeretnének, és a szabadosság vérpadját felállítani, hol mindenkit lefejeznek, aki ellenük szólal fel. A munkásosztály megízlelte a polgári kényelmet. Megszerette az autóját. Ragaszkodik a házához. Félti az anyagi értékeit. Most menjen szembe a Baloldal a nagytőkével? És a liberálisokkal? Mi jó származhat belőle? Semmi. Legfeljebb annyi, hogy megbélyegzik őket, mint elvetemült embereket. Ráadásul kockáztatják állásukat. Elvesztik fizetésüket. Az asszonytól nem fognak dicséretet kapni otthon. Nem tudnak elmenni se nyaralni, se az autójukat lecserélni. Kinek jó ez? Senkinek.
Egyébként is, vélekedtek a Baloldal vezetői, ha a szavazóbázisukat harcba vezetik a nagytőke ellen, ebből a szélmalomharcból, több polgári kényelem nem keletkezik. A nagytőke korlátozása, esetleges megtizedelése, társadalmi és gazdasági felforduláshoz vezethet elsőre, hisz oly mértékben átitatott az egész modern élet államgépezetestül a nagytőke által, hogy a kisember csak rosszabbul járhat a harcban. Kevesebbet fogyaszthat majd. Telefonját, autóját nem tudja majd olyan sűrűn lecserélni. Elégedetlen lesz. Keserűség szállja meg tudatát. Ellenünk fordulhat.
Hogy a kisember esetleg több, mint egy mechanikus ösztöngépezet? Hogy lehet lelke? Szíve? Istene? Hazája? Erre sohasem gondolt a Baloldal. Talán a kisemmizett ember se sűrűn. Az örökös éhségérzet és gyűlöletroham ilyen magasságokba nem engedte szárnyalni az évszázadok folyamán. A Földön tartotta. Józanul. Ugrásra készen. A nagy szabadság, egyenlőség, testvériség harcában megfelejtkezett Istenről. A lélekről is. A szívről pedig talán sohasem volt tudomása. A haza különösebben nem érdekelte. Csak mint éléskamrát figyelte mindig is. Jó, néha eszébe jutott Isten. A Magasságos. És egy-egy irányzata hirdette is a fogyasztás és az egyenlőség mellett, hogy létezik Isten. De összességében a Baloldalt egyetlen gondolat mozgatta: hadd fogyasszon már többet a kisember. Ennyi. Se Isten. Se haza. Se lélek. Se szív. És most, hogy végre birtokolhat rendesen, nincs több kreatív észrevétele a Baloldalnak. Boldognak kellene lennie. Győzött. Persze a győzelem ellenére, beszél, vitatkozik, kardoskodik a politikában, és láthatóan gondolkodik is, de ezek már nem az ő gondolatai, hanem a liberálisoké és a kapitalistáké. Őket szajkózza. Őket utánozza.
A Baloldal ideologikusan felolvadt a liberálisok inkvizíciószerű agresszivitásába. Többnyire haszonlesésből és félelemből. Szellemi ürességből, kisebbrendűségből és sunyiságból. Gondolván, a liberálisoké a sajtó. Övék a világ. A kisember birtokol. Autója van. A telefonját babrálja. Este amerikai sorozatot nézhet. Hova pattogjunk? Hová ugráljunk? Ez maga a földi paradicsom. Több eredeti gondolatunk egyébként sincsen a fizikális léten kívül. Ennyi. Ez minden. A liberálisok pedig csakúgy öntik magukból a szebbnél szebb eszméket. Ráadásul túl agresszívak. És túl sokan is vannak. Álljunk melléjük, gondolták. Veszteni nem veszthetünk. Lelkünk úgysincs. Testünk elporlad egyszer.
Ezzel a hozzáállásával a Baloldal azon felül, hogy feladta saját ideológiáját, és minden megmaradt nimbuszát, ráadásul, az emberben nyugvó Isten és állat örök vitájában az állat mellé állt, és a liberálisok oldalára keveredett, bár kétségtelen, ez az átállás nem okozhatott akkora sokkot neki, hisz sohasem rajongott Istenért.
