Vissza

46. A Turba

In Atakám by Tamas

 

Részlet Jamasi Tomaj, Atakám című könyvéből: „Tarkacsú és Aszlár kiváló munkát végeztek a fogalmak meghatározásánál. Igazából érdemben csak Csagatáj és Atakám szóltak hozzá. Mi többiek csak szívből helyeseltünk minden gondolatot. Boldogan simultunk bele a kísérletbe, amit végül Tarkacsú, Aszlár, Csagatáj és Atakám határoztak meg, és aminek a lényege az volt, hogy a világ kétféleképpen válaszolt a Paradicsomból való kiűzetésünkre. Adott egy nyugati választ, amit Turbának neveztünk el. És adott egy keletit, amit NemLétnek hívtunk.

A Turba annyit jelentett a mi elképzeléseink szerint, hogy a Nyugat teljesen belezakkant a paradicsomi tudatállapot elvesztésébe. Tudata fokozatosan elsötétült a történelem folyamán. Így idővel önmagáról annyi tapasztalattal rendelkezett, hogy én a testem vagyok, én a gondolataim vagyok, én az érzéseim vagyok. A Turba egy tudati zavarodottság, ahol az ember – elveszítve képességét, hogy lelke időtlenségét megtapasztalja – a földi világban akar érvényesülni. Itt akar individuálisan önmegvalósítani. Földi vágyait túlteljesíteni. Elvakult ösztöneivel hajszolódni. Anyagi céljait görcsösen kergetni. Minél többet és többet felhalmozni. A Turba legsúlyosabb tévedése, hogy az ember az elméjét és a testét megkoronázva törekszik a szabadságra. Továbbá az, hogy az Istenét elveszítve az anyagi világ feletti uralom által akar megnyugvásra és boldogságra lelni.

A Turba egy elmezavar. És azt jelenti, hogy az ember őrült sebességgel szeretné gondolatait és vágyait megvalósítani, miközben nem vesz tudomást arról a lélekről, mely igaz önvalója, mely egyedül halhatatlan benne, mely a gondolatain és a vágyain túl található, és mely éppen a sebességmentes csendben virágozhat ki. A Turba a Nyugat sajátja. A jellemzője: az élet túlfokozása és túlakarása, túlhajszolása és túlizgulása. Lényegében egy öntudatzavar, ahol az ember a lelke helyett a gondolataival és a testével azonosítja önmagát. Egy „immer besser” tudatállapot, ahol nem a lelkét szeretné megtisztítani és jobbá tenni, hogy az isteni Ősforrást a maga eredeti szépségében újra megtapasztalja, hanem egy örökös belső szorongástól megűzetve, az anyagi világ állandó átalakítása és szélesebb megismerése által akar békességre lelni.”