Vissza

26. A Nyugat és az énség

In Atakám by Tamas

Európa azt gondolja, hogy az énség, olyan formában, ahogy hiszi, létezik. Meggyőződése, hogy az énség, az éntudat egy valóság, egy állandóság, egy örök állapot, és nem egy buborék meglét. Minden tévedése és túlbuzgalma, szorongása és mohósága onnan származik, hogy az elmúló, változó, nemlétező énséget meg akarja menteni. Hogy az énséget – az én testemet, az én gondolataimat, az én érzéseimet, az én tulajdonomat, az én rangomat – akár tudatosan, akár tudattalanul, de túlhangsúlyozza.

Görcsösen ragaszkodik egy olyan valósághoz, mely, bár most nagyon is valósnak tűnik, egy látszatlét a lélekhez képest. És mivel a lelket nem ismeri, csak ezt a kételyekkel teli, mohó, okoskodó és túlfeszült énséget, az elmezajt és az ösztönvágyat, így óriási igyekezetbe kezd, hogy megmentse és megnyugtassa a zabolátlan elmegépet és az elvakult ösztönvágyakat. A nagy igyekezetében, pontosabban a belső, tudattalan félelmében átlép minden bölcsességet és szakrális mértéket, és az anyag, az ösztönláz és az elmegép szorításában nekiveselkedik a világnak.