Vissza

195. Miért nyert a FIDESZ a 2018-as választásokon? II. A szobatudós ötlete

In Burtáj by Tamas

Fogalmam sincs, melyik ellenzéki szobatudós találta ki a taktikai szavazást, hogy a választók majd nagy számban átszavaznak a velük ellentétes értékeket való pártokra. Ez egy kicsit arra hasonlít, amikor a keresztény szobatudósok az elméleteket gyártó íróasztalaik mögül megalkották az egyetlen személyes Istent, tagadva minden egyéb kozmikus létezőt, miközben a természet és a valóságos világ inkább azt igazolja, hogy ha létezik is egy beazonosíthatatlan és emberi elmével felfoghatatlan Ősforrás, rengeteg feljebbvaló kozmikus erő uralkodik az emberen. Ugyanis egy jobbikos – akik közül sokan a cigány- és zsidókérdésen edződtek – illetve egy balliberális – akik közül sokan a melegfelvonulások zavartalan megrendezését tartják a legfőbb politikai kérdésnek – ha fényévekre nem is, de annyira távol állnak egymástól, hogy tömegében nem fognak átszavazni, hiába is álmodozott erről egy-egy ellenzéki szobatudós. Pusztán azok szavaztak át, akiknek az elméjét annyira fogva tartotta az általános ellenségeskedés – amit most a FIDESZ-re vetítettek ki –, hogy a gyűlölet érdekében képesek voltak a saját politikai rögeszméjüket meghaladni. De láthatóan a politikai értékként feltüntetett rögeszméjük erősebb volt, mint az általános ellenszenv az elméjükben, így hiába is tűnt egyszerűnek papíron a győzelem, és hiába is igyekeztek a pártvezetők közeledni egymáshoz, ezt a szavazók többsége nem volt képes beemelni. Ragaszkodtak az évek alatt kiépült politikai rögeszméjükhöz.