Első felvonás. Négyen-öten ültünk a szaunában, kevés szóval élve, a meleg nyomása alatt, mire az egyik beszédkényszeres férfi váratlanul belekezdett a menekültválság éppen aktuális híreinek a kibeszélésébe, amit elvileg a mellette ülő társának szánt, de hangereje miatt az egész szauna tisztán hallotta. Éles értelemmel és választékos szavakkal világította meg a helyzetet, és miután az osztrákok képmutatásával és aljasságával végzett, rátért arra, hogy ez a menekültválság olyan – kis túlzással ugyan, de rávilágítva a legfőbb ellentmondásra – mintha a románok, az oroszok és a Nyugat egyszerre bombázná Budapestet, mire én a két nagyobb fiammal, a bátyámmal és annak fiával elindulnánk Kairó felé, itt hagyva a lánygyerekeket, az asszonyokat és az öregeket; hadd küzdjenek ők a románokkal, hadd szenvedjenek ők az oroszok és a Nyugat csapásai alatt; aztán amikor megérkeznénk Egyiptom határára, akkor se szó, se beszéd berontanánk az országba, jogainkat követelnénk, kritikusan állnánk a muszlim civilizációhoz, és elkezdenénk Krisztus világok feletti nagyságáról prédikációkat tartani. Ezeken a tényeken nem lehet, mit szépíteni, ugyanis a menekültválság legnagyobb ellentmondása, szinte feldolgozhatatlan képtelensége, hogy hova tűntek innen az asszonyok, a gyerekek és az öregek? Az ideérkezettek legnagyobb része katonaköteles férfi, akik nem a hazájukat, a családjukat, a törzsüket és az értékeiket védik, hanem menekülnek. De miért hagyták hátra a gyengébbeket? Egyáltalán hogyan voltak képesek hátrahagyni a szüleiket, az asszonyaikat és a gyerekeiket a nyomorúság kellős közepén? Aztán ha már hátrahagyták őket, és menekülteknek adják ki magukat, akkor miért nem úgy viselkednek, mint a menekültek, akik elvileg örülnek – legalábbis mi így tanultuk –, ha egy szelet kenyérhez juthatnak, és igyekeznek a befogadó ország civilizációjához alkalmazkodni, még akkor is, ha nem rajonganak érte, és még akkor is, ha valóban található számtalan kivetni való mértéktelenség és szabadosság az európai kultúrkörben.
Második felvonás. A kérdés nem került megválaszolásra, senki se érezte, hogy reagálnia kellene a hallottakra, hanem egy idősebb asszony vette át a szót, és azt kezdte mondani elég körmönfontan, kicsit megjátszva az értetlent, hogy ő azt hallotta, hogy a németeket furdalja a lelkiismeret a második világháborúban a zsidókkal szemben elkövetett gaztettek miatt; és most elérkezettnek látták az időt és a helyzetet, hogy kompenzálják a bűneiket; amit egyébként ő szívből elfogad, csak azt nem érti, hogy miért pont az arabokat választották lelki önmarcangolásuk megbékítésére, és bűneik megbocsátására, mert ez a döntés igazán morbid és ellentmondó. Mire a ‘hol vannak a gyerekek és a nők előadója’ közbeszólt, látszott, hogy kommunikációs versenyben szenvedett, és rá szeretne világítani az igazságra, és azonnal a társa felé fordult, aki elég bután nézett maga elé, és rögtön összefoglalta a hallottakat; ez olyan, mondta a cimborájának, mintha én most emberesen szájba vágnálak téged, majd odafordulnék a hölgyhöz, és azt mondanám neki, hogy bocsánat. Mire a társának felderültek a szemei, látszott, most már érti az ellentmondást, de az idős asszony nem hagyta ennyiben, hanem hozzáfűzte, nem olyan mintha tőlem kérne elnézést, uram, hanem olyan, mintha a szájba vágott ellenségétől, hisz végül is a zsidók és az arabok között feszül némi viszály.
Harmadik felvonás. Egy pillanatra elcsendesült mindenki a szaunában, csócsálgatta a hallottakat magában, és már túllépni látszott a témán, amikor egy középkorú ember, amolyan értelmiségi kinézetű, váratlanul magához ragadta a szót, és a következőket mondta lassan, kimérten, szinte szórakozottan: Németország politikailag közveszélyt jelent Európára nézve, nemegyszer olyanok, mint az éretlen, agresszív, romantikus serdülő gyerekek; ugyan rengeteg tárgyi, kulturális és művészeti értéket teremtettek a múltban, és vitathatatlan Németország szellemi nagysága, ennek ellenére vagy éppen ezért a politika nem az ő játékszere; hisz egyszer, nem is olyan régen már náci jelmezbe bújva tönkre vágták Európát úgy, olyan precízen és kitartóan, amilyen pusztulást korábban még nem élt át Európa; persze ez így túlzás, hogy mindenért a németeket okolják, mert nem ők süllyesztették el, elsüllyedt volna az magától, ők csak végrehajtották, és voltak mások is, akik Európa sírját ásták, mint a kommunista Oroszország; de maradjunk annyiban, hogy egy józanabb és bölcsebb Németország, egy angol politikai intelligenciával és realitásérzékkel rendelkező állam sohasem követte volna el azt a politikai ámokfutást, amit a németek véghezvittek a második világháborúban, és ami által Európa politikai értelemben felszámolódott.
Majd lassan körbenézett és így folytatta: a mai liberális Németország se a józanság szigete, és nem a politikai fenegyerekek gyülekezete, ez is világos, ez is tagadhatatlan kórkép; már az általános iskola felső tagozatban látják a kelet-európai tanulók, hogy a német megoldásban több a romantika, mint a józanság, több a zavaros ködkép, mint az életből fakadó szükségszerűség, ha ilyen szavakkal nem is tudják megfogalmazni az érzéseiket; hogy a németek egy félreértelmezett szabadelvű önhősködésből, a szabadság teljes félreértéséből, és elfojtott lelki kényszerekből, némi bűntudatból kifolyólag, verbálisan biztatja milliók ellenőrizetlen bejövetelét, döbbenetes és előre nem látható károkat okozva a térségben; és valahol ugyanúgy viselkednek, mint a nácik, csak most nem valamiféle zavaros és kirekesztő fajelméletet akarnak a térségre ráerőltetni, ahol természetesen ők voltak a legfelső faj, az übermenschek, hanem egy képtelen és romantikus befogadóelméletet keretében – ahol szintén ők az übermenschek, csak liberális előjellel –, egy teljesen testidegen kultúra zömmel katonaköteles férfiait kellene elszállásolni, etetni és alkalmazkodni intoleráns és érthetetlen civilizációjukhoz; mindkét esetben a nagy német nép a legelső, akik a beteges fajelméletből a lila ködben úszó befogadóelméletbe emelkedtek; Németország újra egy eltorzult elmélet rabja, amely sehogyan se passzol a gyakorlathoz, de ő, az erős és egészséges német nép, majd ráerőlteti az ellenállókra, a kirekesztő és rossz emberekre, és kirekeszti a kirekesztőket; a végeredmény nem lehet kétséges, ha Németországban a liberális vonal győz, megássák Európa sírját másodszor is.
