Vissza

331. Az éjszaka hangja

In Atakám by Tamas

Az éj lovagja
lépkedett ágyam fölött,
csöndesen vártam,
a szó feltörjön,
s az épphogy ürességben
a felhők mögött,
valaki azt harsogta:
Te még mindig a földön!

Majd kérdőn így folytatta:
Fények, csillagok mind-mind
téged kutattak,
rögös évezredekben
járva úttalant,
s hiába szálltak,
sose találtak, pedig
az Égen visszavárnak.

Mire azt mondtam,
remegő szám fokozta:
Köszönöm nektek,
de rég elvesztem,
küldetésem halovány
emlék már nekem,
önzésem fogságában
sorsom eltemetkezett.