Vissza

24. A nyolc jelenkori ismérv VIII. rész A szellemi hierarchiát nélkülöző nemzetgőz

In Atakám by Tamas

A nyolcadik jelenkori ismérv, a szellemi hierarchiát nélkülöző nemzetgőz azért öntötte el a világ egyébként sem érdemdús állapotát, mert a kasztrendszer és a kasztrendszer lebutított változata, a feudalizmus is felbomlott. Az újonnan alakuló és egyre jobban erősödő osztályok, a munkások, a kispolgárok és az értelmiségiek kioldották magukat a feudális kötöttségek alól, és elszakították a transzcendens kohéziós szálakat. Valahol érthetően és jogosan, mert addigra a feudalizmus egy nevetséges és kiüresedett intézménnyé aljasult. Mindenesetre a felszabadult, de elárvulttá vált tömegeket újabb kohéziós erőbe kellett terelni, mire, némi töprengés után, feltalálták a modern nemzetet. A faj, a vér, a hús és a test elsőbbségét a lélekkel és a szellemmel szemben, hogy ez az istenétől és lelkétől, nemességétől és szellemi-lelki-fizikai próbatételeitől elszabadult, lelkileg kiüresedett, ugyanakkor felbőszült tömeg a nemzet keretein belül kitombolhassa magát.

Szélsebesen eltöröltek minden emelkedettebb előírást ahhoz, hogy valaki a nemzethez tartozhasson. Így aki hangosan énekelte a himnuszt, beszélte a nyelvet, káromolta az ellent, és ne adj’ isten, még ölt is a nemzetért, a nemzet tovább nem vizsgálódott, hanem rögtön örömmel befogadta az éneklőket és a lincselőket. Nem számított, hogy otthon verte a családját, hogy aljasan élt, hogy örökké irigykedett, hogy káromolta az Istent, hogy a tudatát a félelem, a gőg, a vágy és az indulat tartotta fogva, a nemzet mindenkit, függetlenül szellemi-lelki minőségétől, magához ölelt. Az emberiség manapság a szellem és a lélek helyett a hús és a vér, a faj és a test szerint tagozódik. Nem szellemi-lelki alapon megkülönböztetett kasztok mentén csoportosul az emberiség, hanem a vér, a faj és a nyelv adja egy-egy közösség összetartó erejét, hol a szellemi különbségek egy-egy nemzeten belül harmadlagossá váltak. Az Isten és a nemzet útjai elváltak a jelenkorban, igaz, már évszázadok óta nehezen összeegyeztethetőek, de a huszadik századra teljesen eltávolodtak, hisz míg az Isten az ego teljes megtagadását követeli, addig a nemzeti érzület az ego túltengésében szenved.

Manapság már nem szükséges a lelket megnemesíteni ahhoz, hogy valaki a nemzethez tartozhasson. Bőven elég, ha hangosan üvölti, hogy magyar vagyok, és a nemzet örömmel keblére öleli. E lelki bukások ellenére vitathatatlan, hogy nemzetre szükség van a mai korban. A mai világban a nemzeti kötelék egy utolsó mentsvár az emberek számára, ahol az anyagi kényszerekkel és az önfelszámoló ideológiai elvekkel szemben talál némi szellemi, lelki és érzelmi táplálékot, még akkor is, ha sokszor és sok helyen vérré és fajjá, előítéletté és korlátoltsággá zsugorodott a nemzet. Még a mai összemaszatolódott korban is fontos, hogy mit áraszt a nemzet szelleme, vajon olyan nemes lelket és jellemet, mely ha a földön is időzik, az Ég felé törekszik, vagy felsértett ügybuzgalmat, szabados öncsonkítást, szűk látókörű érdekérvényesítést és fölösleges önéltetést.

A modern nemzetállam hiába is cseng néha szívhez szólóan, többnyire egy fizikai síkon mozgó hevület, egy leegyszerűsített küzdőtér, egy nemességétől megfosztott tömegáradat, bár még mindig sokkal romantikusabb és pragmatikusabb küzdőtér, mint a liberális inkvizíció terroristáival elpusztítani minden szakrális és természetes értéket, és civilizált emberállattá alacsonyítani Isten teremtményét.