Vissza

5. A menekültválság politikai megközelítése II. rész Az ellenségkép gyártása

In Burtáj by Tamas

Az ellenségkép gyártása nem új keletű jelenség a politikában, de az már elég extrém esetnek számít, ahogy az Egyesült Államok és az egyes nyugati államok az ellenségképet olyan szintekre fejlesztették, hogy szupermen-kényszerek alakultak ki a tudattalanokban. Ezt leginkább úgy érték el, hogy addig és addig forgatták és forgatják az éppen aktuális ellenséget a médiában és a köztudatban, amíg be nem építik népük legmélyebb idegrétegeibe azt a közhiedelmet, hogy mi vagyunk az abszolút Jók, a világot megmentők, akik legyőzik az abszolút Rosszat, a világot elveszejtőket. A Nyugat kollektív-tudattalanja szupermen kényszerekben szenved, egyszerűen mentálisan szükségük van arra, hogy olyan tudatállapotban tudjanak élni, ahol megmentik a világot a gonosztól. Ők egyszerűen nem elégszenek meg a jóléttel, hogy ők a leggazdagabbak a világon, hanem a gazdagság mellett a legjobb emberek is szeretnének lenni a földön, akik felemelik az elesetteket, és legyőzik a rosszakat; de ugyebár, ehhez a világmegmentő szerephez nélkülözhetetlen egy világelveszejtő ellenpólus is – ellenség nélkül a hős se olyan fényes –, különben meg kell elégedni azzal, hogy csak gazdagok, ami tényleg nem hangzik olyan vonzón, mintha a legjobb emberek is lennének egyben. A kétpólusú világ megszűntével azonban ilyen formában bajba jutottak, hisz a kommunisták eltűntek, felszívódtak, átalakultak, így kellett egy újabb gonoszt kreálni, akitől megmenthetik a népüket és a világot. Egy rövid brainstorming után, valamelyik angolszász háttérembernek eszébe juthatott, hogy itt élnek ezek az életerős muszlimok, főleg az arabok, akik katonailag gyengék, ugyanakkor hevesek, forrófejűek, egymást se szeretik, de rendelkeznek olajjal, lehet profitra is szert tenni, így csináljunk belőlük gonosz terroristákat; két legyet üssünk egy csapásra, még talán a kommunistáknál is előnyösebb lehet ez a változat, hisz egy legyőzhető ellenség áll szemben, ráadásul az olaj révén üzleti lehetőségek is kecsegtetnek.

A Szovjetunió felbomlása után a terroristák gyártása azonnal elkezdődött Irak megtámadásával, az öbölválsággal – akik egyébként azért támadhatták meg Kuvaitot, mert a teokratikus Irán ellen vívott nyolcéves háborúnak ez volt a beígért jutalom az Egyesült Államok részéről –, aztán folytatódott Afganisztánnal, ismét Irakkal, az Arab Tavasszal és Szíriával. A projekt, az ellenségképgyártás eleinte kedvezően alakult, kicsit ugyan döcögött, hisz nem akartak a muszlimok azonnal a kívánt mértékben tömegesen terroristává válni, de aztán addig és addig bombázták őket, addig és addig oktaták őket egy fölényes stílusban, illetve addig és addig fegyverezték fel a különböző nehezen beazonosítható csoportokat mindenféle ürügy folytán, amíg szerintem messze túlszárnyalták az angolszász ötletgazdák várakozásait; hisz míg huszonöt évvel ezelőtt, Irak megtámadásakor alig mozgott egy-két terrorista a földön, addig manapság Dunát lehetne rekeszteni belőlük, és bármikor feltűnhetnek Európa szívében egy szupermarketben.

A terroristák számának növekedése érthető, nincs ebben semmi meglepő, hisz olyannyira szétverte a muszlim térséget a Nyugat, olyannyira felbomlasztotta a több évszázados kohéziós erőket, hogy inkább azt nevezném csodának, hogy csak ennyi tombol és pusztít belőlük. A térséget szupermen-kényszerekből, anyagi haszonból és ellenségkép gyártásából kifolyólag destabilizálták, megalázták, rengeteg fájdalmat és szenvedést okozva. Mindemellett folyamatosan felfegyverezték hol ezt a csoportot, hol azt, hogy ők is lőhessék egymást, és minél tetemesebb legyen az anarchia, így a terroristák száma fokozatosan és ugrásszerűen megnőtt. Mostanra elérte azt az állapotot, hogy öngerjesztővé vált, kicsúszott az irányítás a Nyugat kezéből, és már maguktól nőnek ki – szinte követhetetlenül – különböző fegyveres, radikális csoportok. Mindezek mellé a Nyugat-Európában élő harmadik generációs muszlim fiatalok is radikalizálódtak, részben szolidaritásból, részben társadalmi lecsúszottságból, részben pedig azon felismerésből kifolyólag, hogy Európa egy szekularizált ördögfajzat, bármennyi imát is mond el, és bármennyit is jótékonykodik. Ráébredtek, hogy képtelenek integrálódni az európai közösségekbe, mindig is lumpen elemek maradnak, akik cigiért, sörért, megélhetésért robotolnak, és nem Mercédesz autóval villoghatnak. Valószínűleg ilyen mértékű terroristagyárra nem számított a Nyugat, mert legfeljebb csak néhány gyenge és hátulról irányítható terroristacsoportot akart látni, akik néha robbantgatnak ugyan egyet-egyet, hisz ezért gonoszok, és hadd féljen csak a nép tőlük, de azért kordába tartható a tevékenységük.