13. A harag eredetéről

A harag mindig egy belső fájdalom kivetülése. A harag a lélek sebeinek a megnyilvánulása. A sebek nagysága eltérő az embereknél, de egyben hasonlatosak, évekkel, évtizedekkel, életekkel ezelőtt olyan vélt vagy valós fájdalmak érték a lelket, amiket nem feloldott a bölcsességben és az együttérzésben, hanem elmélyített és elfojtott az indulatban. A seb igazi okára az ember nem emlékszik. Csak a seb van jelen a lélekben, a fájdalom, az indulat, szorongással vegyítve, és anélkül, hogy mélyebben értené, miképpen működik a mentális rendszere, hol erre vetíti ki ezt a belső fájdalmát, hol arra. Nem könnyű megérteni, hogy akire vagy amire éppen dühös, hiába látszik a düh okozójának, lényegében csak egy eszköz, hogy dühétől néhány órára, napra, évre megszabaduljon. De a harag lelki sebhelye sohase gyógyul be kivetítés által, sohase, csak a meditációban, az önismeretben és az együttérzés gyakorlásában múlhat el hosszú évek, életek után.